Ajánlataink
Elsődleges célunk a Duna menti vidék csodálatos értékeinek védelme, s további szépítése. Az itt fennmaradt régi népszokások felelevenítése, megőrzése, s ezáltali megismertetése a közönséggel úgy, hogy e szépség mindvégig a szívünkben megmaradjon… Elképzelésünk egy festőien szép környezetben lévő halászcsárdában valósul meg, mely a kiránduló, szórakozni és pihenni vágyó vendégeknek ad kikapcsolódási lehetőséget.
A megragadó üdülőövezet, vagy ahogy az itt élők is nevezik
horgászparadicsom; Szentgyörgypuszta, ahol három folyóvíz
találkozik össze: a Kunsági csatorna, a Ráckevei Duna ág,
majd a zsilip után az Öreg Duna. E folyóvizek találkozásának
centrumában található a Tassi Halászcsárda.
A Tassi Halászcsárda üzemeltetője a Hajdú Család, amely már 1998 - óta igyekszik a régi nagy múltú csárda hírnevét újra fellendíteni,
túlszárnyalni.
A természeti környezet nagy része még ma is érintetlen.
A Duna part és az ártéri erdők csendje horgászok és üdülők ezreit vonzzák.
Ezért emlegetik országszerte az üdülöfalut horgász paradicsomként.
A folyami halfajok sokasága él a három vízrészben, a Ráckevei Duna
ágban, az öreg Dunában és a Kiskunsági Öntöző Főcsatornában.
Ez utóbbi víz hagyományos helyi elnevezése Bakér, amely ősidőktől
élő vízként öleli körül a települést, így a község belterületén
is értékes horgász helyek találhatók. A Ráckevei Duna ágban szabad
strand áll a fürdőzni vágyok és a széllovasok rendelkezésére. A
Duna part nagy része üdülőövezet kellően közművesítve és egyéb
szolgáltatásokkal ellátva.
Egy kis történelem a Tassi Halászcsárdáról:
- elmondások szerint a Tassi Halászcsárda 1905 épült a ma is
megtalálható helyen. A csárdát egy Dömsöd-i kereskedő építette
hogy a Dunán a kereskedő hajók ha kikötnek árú vétel-eladás
vagy csere miatt legyen hol megpihenni és egy jót étkezni. A változások
őt sem kerülték el és 1950-ben a csárdát államosították.
Akkori áron 5.000 Ft kapott az Államtól. Ezek után az üzemeltetés
a Dunavecsei Áfész kezébe került. Ez idő alatt a vezetést Szigetfű
Bálint látta el nagyon sokáig. 1950-től 1990-ig a csárda
kétszer is a tűz martalékává vált. Az eredeti állapota nem lett vissza
állítva. 1990-től egészen 1995 tavaszáig zárva volt. 1995 tavaszától
az M.L.K.H. Kft., igyekezett az újra nyitással de nem sokáig mivel 1997-ben
eladta. A Hajdú család tulajdonába 1997–be került. A csárda
jelenlegi vezetőjének és tulajdonosainak még sikerült nagyon sokat
beszélgetni Szigetfű Bálint bácsival a Tassi Halászcsárda elmúlt
éveiről, tapasztalatairól. Ezek után elkezdődtek a fejlesztési és
felújítási munkálatok. 1998. május 1-én nyitotta újra kapuit Lengyel
Erzsébet vezetésével aki mind a mai napig örömmel vezeti a nagy
múltú Tassi Halászcsárdát.
Tervekről a hírek menüpontban olvashat!
